Egész életemről van szó, és aváltozásról, ami nem jött el, és sajnos nem is akar eljönni....
Az egész ott kezdődik végülis, hogy anyám és apám történeteit hallgatva saját véleményre is jutottam. Gyerekként semmit se láttam, vak voktam.
Szüleim mindent megtettek, hogy mindent megadjanak nekünk. nekem és két öcsémnek. volt szép kis otthonunk, kicsi, de ez anyám nagyszüleinek volt a háza. Örököltük. Apám kijelentette, hogy el kell adni a házat és venni egy telket, és felépíteni a SAJÁT otthonunk. talán azért is akarhatta, mert ő meg egy vasutasházban nőtt fel (ahogy én tudom). Eladták a házat és elkezdték építeni EZT a házat, ahol MOST is élek. mit mondjak... 5-6 voltam, mikor megvették és elkezdték és most 22 vagyok, és a hát még csak FÉLIG van kész.... és nevezzem ezt otthonnak.
persze azóta láttam azt a házat, amit eladtunk. legalábbis kívülről. Csodásan felújított ház, hozzáépített melléképülettel (az nekünk nem volt) szép kerítéssel... csodásnak látszott kívülről, de nem tudom,milyen lehet belül, de elgondolni is szörnyű, hogy eladták az, amiben talán szebben élhettem volna.
Most jelenleg egy "WC"ben élek.... mert az eredeti tervtajzon EZ a mini szoba egy WC/fürdő lett volna.... egy vígasztal, hogy a szobám olyan, ahogy nekem jó.... kicsi, a cuccaim nem férnek el, emiatt minden kupis, de megint csak megszokás....
Apám kiskoromban munkanélküli volt, és iszákos is, elég gyakran ment el sörözni a kocsmába.... és most is ugyanez van. mindenen kiakad.anyámmalállandóan vitázik. már rég elváltak volna, de apám csak azért "maradt", hogy eltartson minket..... érdekes ok, nagyon, sztem ha mondjuk évekkel ezelőtt elment volna, jobb lett volna az életünk.
és nem mintha anyám hibátlan lenne....
aztán jövök én, igazából rájöttem így felnőttként, hogy nem annyira ismerem a szeretetet. nem kaptam eleget belőle. sokáig értelmetlenül éltem szinte, barátaim se voltak körülbelül 5-6. osztályos korom óta. legalábbis az addigi "legjobb barátaim" eltávolodtak tőlem és állandóan egyedül ültem. Gimiben már egy barátom se volt osztályban, csak úgy elvoltam mindenkivel. ez lett az életem, aztán jött az anime,ami folytán elég sok ismerőst szereztem, de igazi barátot sose. aztán persze vannak, akikkel évekig jóban voltam, utána semmi.
Elkezdtem aztán külföldiekkel is beszélgetni. Eleinte volt az MSNemben egy "külföldiek" kategória (meg suli meg anime, meg egyéb) de mára a külföldieket is mind animebe teszem,mert az anime hozott minket össze, és ez az, amiről el tudok beszélgetni velük. bár igazán már maga az anime már nem vonz. nem azt mondom, hogy abba akarom hagyni, mert rajzolni ugyaúy akarok, cosplay is, de nem akarok Conramenni, meg ez a hetameet-re menés sem vonz már.... mert túl sokan utáltak meg, de nem értem miért.
néztem videókat,miket randomban felvettünk, és hallgattam hogy beszélek, és annyira fura ahogy ejtem a szavakat. ellenséges, de az a vicces, hogy van egy videó gyerekkoromból, ahol 3 évesen is beszélek, és az is ugyanilyen.... énnekem ilyen a beszédem.....
22 vagyok és nem akarok itt élni, vágyom egy saját otthonra, saját munkára, saját életre, távol mindentől ami eddig volt velem. Újra akarnám kezdeni az életem. de nem tudom elkezdeni. Pénzem egy szál se. minimum egy milló kéne hogy el tudjak menni innen. ebből venni kis lakást és elkezdhetném az életem. persze egy pénzesebb férj is kéne, akinek jók az anyagi hátterei, de hogy ilyet találjak.... ennek esélye egyenlő a nullával. meg aztán nem erre akarok menni, hogy pénzesebb legyen a pasim....
azonkívül nem akarok magyarországon élni. Eyáltalán nem akarok. apolizika egyre rosszabb, magyarorzágon kevés fizetés, magas számlák, és akkor próbálj meg megélni.... nem mintha külföldön jobb lenne.... de más, új élethez pont jó lenne.....
nincs képzettségem, nincs munatapasztalatom. és így keressek munkát. minden munkához x év tapasztalat a minimum, utána jön az 1-2 diploma. könyörgöm, ha nincs semmim, akkor hogy lehetne bármit is tennem? hogy találhatnák ÉN munkát?
22 évesen nem tudom mit akarok, nem tudom mihez értek, nem tuom mit szeretnék. nincs irány, amin elindulhatnék.... gimiben már szinte mindenki tudja hogy mi akar lenni és így megy továbbtanulni..... én annyira lehetetlennek találom ezt.... lehet tényleg, hogy lassan érő vagyok, emiatt nem tudtam eddig se, de most se tudom, zavarodott vagyok belül hogy mit akarok.
amit tudok, azt nem tudom elérni PÉNZ nélkül.... kis zsebpénz nem elég.... persze az is átlagos zsebpénzekhez képest tényleg semmi.... heti 500 FT? szted ez mi? főleg, hogy 300 egy üdítő és akkor semmi mást nem tudok mellé lenni.... régen 1000 volt hetente, de szegény a családom..... örülhetek, ha van kaja.....
Miért nem lehet normális életem..... egyszép kis ház, kedves család, és normális élet, munka........
hiába vársz akármmire, magától nem fog eljönni
ReplyDelete